A feketekömény-olajat (Nigella Sativa) már a civilizációk kezdete óta használják a tradicionális gyógyászatban. Az ősi Egyiptomban Panaceának hívták (ami durva fordításban csodaszert jelent). Hippokratész, a híres görög orvos oly módon alkalmazta, hogy emésztési és anyagcsere zavarokkal küzdőket kezelt vele.
Mohamed próféta pedig úgy nyilatkozott róla, hogy “A halálon kívül minden betegséget gyógyít.”
Az ayurvéda és a hagyományos kínai orvoslás szakemberei már több ezer éve ajánlják ezt az olajat számos betegségre, a cukorbetegségtől elkezdve az emésztési zavarokon át, egészen a rákig.
Az utóbbi években a modern tudomány számos tesztnek vetette alá, aminek köszönhetően tanulmányok tömkelege erősíti meg egészségre gyakorolt, jótékony hatását.
Feketemag, Fekete hagymamag, valamint fekete szezámmag neveken is ismert.
Mi teszi olyan varázslatossá?
Fő aktív összetevője a kristályos nigellone nevezetű olaj, amelyről valószínűleg még soha nem hallottál. Ez azért lehetséges, mivel csupán néhány fekete magban fordul elő. Ezenkívül számos tápanyagot, esszenciális savakat és az alábbi vegyületeket tartalmazza:
Béta-szitoszterol
kalcium
réz
folsav
vas
palmitol
foszfor
fehérje
sztearinsav
thymoquinone
B1-, B2- és B3-vitamin
cink
Feketekömény-olaj, a daganatellenes
A Nigella Sativát több száz egészségügyi tanulmányba vonták már be, különösen a rák kezelésével és megelőzésével kapcsolatos kutatásokba. Az egyik fentebb említett hatóanyagáról, a Thymoquinone-ről például kiderült, hogy hatékonyan képes csökkenteni a már meglévő daganatokat.
Mind a patkányokon, mind az embereken végzett kutatások szerint a feketekömény-olaj:
50%-kal gátolta a tumor növekedést
250%-kal fokozta az egészséges csontvelősejtek termelődését
segít megvédeni a szervezetet a kemoterápiával, valamint a sugárzással szemben
erős antibakteriális és gyulladás gátló hatással rendelkezik
képes elpusztítani bizonyos típusú rákos sejteket
Csodálatos eredmények számos téren
Összességében, a fekete kömény legnagyszerűbb tulajdonsága az immunrendszerre és az anyagcserére gyakorolt hatásában rejlik, tehát az egész szervezetet támogatja.
Az olaj aktív hatóanyagai bizonyítottan képesek felvenni a harcot számos betegséggel szemben, mivel természetesen serkentik az immunsejtek termelődését. Ezenkívül védik a májat (ami a szervezetünk szűrőrendszere) a mérgezésektől.
Még a legjobb egészségnek örvendő embereknek is ajánlott a feketekömény-olaj fogyasztása, mert növeli az általános értelemben vett egészséget és jóllétet.
Rendszeres fogyasztásával (6 vagy annál több hónap) az alábbi betegségek kezelhetők sikeresen:
allergia és orrmelléküreg-gyulladás
szorongás és feszültség
hörghurut
megfázás
cukorbetegség
hasmenés, emésztési zavarok, gyomorégés
hajhullás
fejfájás, migrén
magas vérnyomás
álmatlanság
bélparaziták
levertség, depresszió
Feketekömény-olaj mint bőrápoló
Azok az emberek, akik valamilyen egészségügyi okból kezdik el a feketekömény-olaj fogyasztását, gyakran nem várt mellékhatásról számolnak be: csupán néhány hónap után a bőrük, hajuk és körmük észrevehetően egészségesebb!
Akik ismerik az olajat, azok számára ez nem meglepő, hiszen több ezer éve alkalmazzák kozmetikai krémek összetevőjeként (ne feledkezzünk meg Kleopátráról!).
A legegyszerűbb módja ennek, ha egy kevés olajat összekeverünk a kedvenc krémünkkel. Azok, akik már próbálták, esküsznek rá. Egy ilyen keverék segít megelőzni a pattanásokat, segít eltüntetni az öregségi foltokat, a bőrt fiatalossá, puhává és rugalmassá teszi. Kiváló a tenyér, a talp, a könyök és a térd durvább bőrfelületeinek kezelésére is.
Az alábbi bőrproblémák kezelésében bizonyítottan hatékony:
pattanás
ekcéma
gombás fertőzések
pikkelysömör
És ha emellett a kiváló olaj mellett döntünk, akkor figyeljünk rá, hogy hidegen sajtoltat válasszunk!
Fekete málna – a nagy dózisú antioxidáns természetes forrása
A fekete málna az észak-amerikai indiánok őshonos növénye volt. Előszeretettel fogyasztották, mert észrevették, hogy így tovább tudják megőrizni szellemi frissességüket. Sokan keverik a szederrel, de íze, illata és aromája is teljesen különbözik tőle.
A fekete málna gazdag flavonoidokban, és elképesztően magas antioxidáns tartalommal rendelkezik. Tudomány kísérletek bebizonyították , hogy a fekete málnamag olaja képes szervezetünk sejtjeit mozgósítani a szabadgyökök által okozott sejtroncsolások minimalizálása érdekében.
A fekete málna hatékonyan védi az ízületeket is, mert képes megakadályozni a húgysav kristályok kialakulását az ízületi hártya mentén
A vörös áfonyára is igaz, hogy minél színesebb egy gyümölcs, annál több értékes hatóanyag van benne, és az is, hogy azok gyümölcsök a legértékesebb vitaminforrások, amelyek termesztett változatukban is megőrzik “vad” tulajdonságaikat. Márpedig számtalan megőrzésre érdemes jó tulajdonsága van: egészséges, vitamindús, nyomelemekben és antioxidánsokban gazdag, ráadásul aromás, finom. Sok értékes ásványi anyagot tartalmaz, kalcium, magnézium, kálium, nátrium, vas, cink és mangán, foszfor is van benne. A-, B-, C-, és E-vitaminok gazdag forrása. Flavonoid-tartalmának köszönhetően érvédő hatású, csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét. A szájüregben és a húgyutakon fellelhető egyes baktériumok ellen is bevethető a benne lévő baktériumölő proantocianidin miatt. A vizsgálatok során ugyanis azt tapasztalták, hogy ez a vegyület segít megakadályozni, hogy a húgyúti fertőzések leggyakoribb előidézője, az E. coli baktérium hozzátapadjon a hólyag falát borító hámsejtekhez.
A benne lévő nagy mennyiségű fenol antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, véd a fertőzések ellen, érvédő és sejtregeneráló, méregtelenítő, akadályozza a kőképződést, a gyulladásos és daganatos megbetegedések kialakulását, így kiemelkedő a betegségmegelőző hatása.
A hidegen sajtolt szőlőmagolaj rendkívül gazdag antioxidáns anyagokban, bioflavonoidokbankban, telítetlen zsírsavakban, linolsavban. Könnyen emészthető és koleszterinmentes, és magas az E-vitamin tartalma, 9-10 mg/100 g.
A szőlőmag olaj hatásai:
Belsőleg használva
-Csökkenti az LDL koleszterin szintet
– Erős tumorellenes hatás klinikai vizsgálatokkal alátámasztva
– Erősíti a vérereket és a hajszálereket
– Megvédi az érrendszert a meszesedéstől
– Szívbarát, védi a keringési rendszert a meszesedéstől
– Csökkenti a trombózis lehetőségét
– Kedvező hatása van a prosztatára és az impotenciára
– Nőknél enyhíti a változó kor kellemetlen tüneteit
– Védi a sejteket a káros hatásoktól és gátolja a rák kialakulásának veszélyét
– Hatékonyan befolyásolja a vér koleszterin-tartalmát – növeli a HDL koleszterin szintjét és csökkenti az LDL koleszterin szintjét
– Magas antioxidáns tartalma miatt gátolja az öregedést és fiatalítja a bőrt
– Védi a szemet, segít megakadályozni a szürke hályog kialakulását
– Gyulladásgátló hatású, erősíti a szervezetet a stressz ellen
– Csökkenti az inzulin rezisztanciát