A Cirkusz világa kit ne tudna lenyűgözni, na persze a minőségi, profi verzióra gondolok, nem arra, amikor egy fehér pónit festenek be „zebrának”. Ebben a bohém, de zárt világban tanul és él Lauri Vivien. A budapesti Baross Imre Artista Képző intézmény növendéke, álma pedig, hogy artista legyen. A vele készült interjúban megismerhetjük őt és egy kicsit nagyobb betekintést kaphatunk ebbe a zárt, de nagyon érdekes világba.
Megjelent: 2019-09-21
Anyukád magyar, apukád olasz. Az olaszokra azt mondják, hogy temperamentumban erősebbek. Ezt magadban is érzed, örökölted?
– Igen és könnyebben nyílok meg, mint a környezetemben lévők. Sokan nem merik kifejezni az érzéseiket, én viszont könnyen barátkozom, szeretem az új dolgokat. Ez belülről jön. Azt szoktam mondani, hogy a normális, az unalmas.
Akkor olaszul is tudsz?
– Folyékonyan és kettős állampolgár is vagyok. Előny is a szakmában, mert az olasz egy meghatározó nyelv a cirkuszban.
Ha jól tudom anyukád vitt fitness-re, amit 9 évig űztél is. Miből gondolta, hogy ez jó lesz neked?
– Kiskoromban is szerettem produkálni magam. Bukfenceztem, a végén pedig üvöltöttem, hogy: tádááá. Ezután jött a fitness, láttuk, hogy jól megy, hogy kapcsolatot tudok teremteni a közönséggel.
Ezután viszont bárhogy is vesszük, nagy ugrás volt a Cirkusz. Mikor jött az életedbe?
– 2016. április 29.-én jött az ötlet egy cirkuszi előadás végén. Először el sem akartam menni, anya „rángatott” el, hogy már megvan a jegy.
Várj csak, miért nem akartál elmenni az előadásra?
– Minden évben mentünk, de ahogy nőttem, úgy éreztem, hogy ciki cirkuszba menni. Nem akartam, de anya elvitt és úgy jöttem ki a sátorból, hogy én artista leszek. 14 évesen ott abban a pillanatban eldöntöttem. Mindig is vonzott a színházi világ, a reflektorok, a közönség. Nem hétköznapi dolgot akartam csinálni. Azt akarom, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek csinálni.
Így viszont már 14 évesen részlegesen elszakadtál a szüleidtől. Ezt hogyan élted meg?
– Hajtott az álmom, menni akartam és megcsinálni, így nem volt annyira nehéz, inkább furcsa volt, hogy kollégiumban vagyok, távol az öcsémtől, anyumtól, apumtól. Tetszik a Budapesti nyüzsgés, de nagyon jó hazajönni. A család nekem egy menedék, ahova visszajöhetek, tudom, hogy mindig van helyem, ha belefáradok az egészbe.
Szoros családi kötelékben éltél ezek szerint. Ők hogyan fogadták, hogy „cirkuszos” akarsz lenni és elköltözöl otthonról?
– Anya azonnal megértette, apa nehezebben engedett. Ő az elején még elítélte ezt a cirkuszos világot. Először a cirkuszra haragudott, de valójában az fájt neki, hogy el kell mennem, de ahogy eljött az első nyílt napra, látta, hogy milyen komoly munka folyik, hogy milyen profizmus van egy minőségi cirkuszban és akkor ő is beleegyezett és elengedett.
Lassan három éve jársz oda. Úgy érzed, hogy tényleg megtaláltad álmaid hivatását?
– Az elején csak a fényt és a csillogást láttam, most már látom a hátulütőit is, de még mindig ugyanúgy szeretem és akarom. Szakosításnál már az elején kiválasztottak, mert kicsi vagyok és könnyű. Zicc-ezek, 9 méter magasban lenget egy srác egy hármas csoportból, és így csinálom meg a gyakorlataimat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: